Én itt vagyok élve eltemetve egy betonkoporsóban.
Elpatkolok, de nincsen semmilyen lift, ami felvisz az égig.
Több a hab már, mint a sör ebben a rohadt korsóban.
A taknyom, a nyálam a rendőrgáztól az államon folyik végig.

Állat vagyok, ami enni kér, ember, ami annyit ér,
Mint egy magzat a méhben, ami éppen elvetél.

Én itt vagyok élve eltemetve, nyomorék, süketnéma.
Vak vagyok, aki még így is mindent lát.
Engem is rabszolgák szültek rabszolgának.
Nincs mit vesztenem, mitől a féljek hát.

Állat vagyok, ami enni kér, ember, ami annyit ér,
Mint egy magzat a méhben, ami éppen elvetél.

Nincs élet, nincs álom, nincs változás,
Nincs kérdés, nincs válasz, nincs választás.

Állat vagyok, ami enni kér, ember, ami annyit ér,
Mint egy magzat a méhben, ami éppen elvetél.
Állat vagyok, ami enni kér, ember, ami annyit ér,
Mint egy magzat a méhben, ami éppen elvetél, éppen elvetél.
Éppen elvetél, éppen elvetél, éppen elvetél, csak egy magzat a méhben.

Nézem a tévében a híreket,
Ahogy a rendőrök ütik az íreket.
Bono hiába énekel,
Valahogy engem mégis érdekel,

Hogy a szeretet meg a béke
Miért csak a régi korok emléke?
A szeretet meg a béke
Mért csak a régi korok emléke lehet?

A hatalom erőszak,
A média kizsebel
Közben védi a pocakos pióca pénzét
Nézz szét,
Mindegyik leveszi a részét.
A disznók híznak a zsírodon,
Te meg örülsz neki, ha a sírodon,
Kövér angyalka énekel,
Hülye fasz vagy, ha nem érdekel.

Ha nincs szeretet, nincs béke,
Az a civilizáció vége.
Ha nincs szeretet, nincs béke,
Az a civilizáció vége lehet.

Nézem a tévében az híreket,
Ahogy a rendőrök ütik az íreket.
Bono hiába énekel,
Hülye fasz vagy, ha nem érdekel.

Ha nincs szeretet, nincs béke,
Az a civilizáció vége.
Szeretet, béke,
Mért csak a régi korok emléke.
Szeretet, béke,
Vagy a civilizáció vége.
Szeretet, béke,
Mért csak a régi korok emléke lehet.
 

Az ember tervez, az Isten végez, de ebben az életben
Ha nem vittél még semmit véghez, az nem a véletlen műve,
Hogy a szakadék szélén ülve, semmibe lógó lábbal
Haragban állsz az egész világgal.

Az ember tervez, az Isten végez, nincs semmilyen véletlen,
A torkod, ha pengét érez, el ne hidd, hogy életlen fegyver,
Szarok bele, nekem nem kell semmilyen törvény
Téged semmi sem véd meg, véged, véged!
Mondom véged, mondom véged

Figyelj!
Én, igen én vagyok a Hit,
Bízz bennem, én nem hagylak itt.
Én vagyok a Test, a Lélek,
Te nem tudod, de én benned élek.
Igen, én vagyok a Száj,
Beszélnem, szólnom muszáj.
Igen, én vagyok a Szem,
Ha Te félsz megtenni,
Majd én megteszem.

Tudod,
Én vagyok a Fény, az Árnyék,
Én vagyok a tükörképed,
A Teremtő, aki a saját
Képére formált téged.
Igen, én vagyok a Kéz,
Aki helyetted mindent elintéz,
Igen, én vagyok az Egy,
Nélkülem itt semmi nem megy!

Apám a Föld, anyám az Ég,
Engem senki nem látott még!
Apám a Víz, anyám a Tűz,
Ez a Négy, ami Téged Velem
Örökre összefűz!

Tudom,
Én vagyok az álmod éjjel,
Az ereidben a Vér.
A Sötétség és a Fény,
De neked tudnod kell,
Melyik mennyit ér.
Én vagyok az Ismeretlen,
Aki akar, úgyis megtalál.
És Én majd vigyázok rá,
Ha az egész Világ lángokban áll!

Apám a Föld, anyám az Ég,
Engem senki nem látott még!
Apám a Víz, anyám a Tűz,
Ez a Négy, ami Minket összefűz!

Az istenek erejét érzem végigfutni az eremben,
Pedig csak egy csapdába csalt állat vagyok, vergődök a veremben.
Várom, hogy a poharat elém rakja az a vörös nő,
Aztán ha megittam mindent, szívok, van még nálam egy darab kő.

Túl gyorsan jön a golyó, ezen a szar gépen megint ragad a kar.
Hiába minden, ma éjszaka már senki nincs, aki engem akar.

Az istenek erejét érzem végigfutni az eremben,
Pedig csak egy csapdába csalt állat vagyok, vergődök a veremben.
Látod, a szemeim vérben, én meg az időben meg a térben
Száguldoztam magamban, amíg magamhoz nem tértem.

De így sem érzem jobban magam és úgyse voltam rosszul,
Az utolsó golyót játszom, de ez a játék nem túl hosszú.

Nem akarok semmit, csak repülni, amíg lehet.
Nem akarok semmit, nem keresem a bajt.
Nem akarok semmit, csak együtt lenni veled,
És játszani ezt a rock and rollnak hívott szart.
Ezt a rock and rollnak hívott szart.

Lopok neked egy könyvet,
A lapjait teleírom
Vérrel, verítékkel,
Valahogy még kibírom.
De aztán elmegyek innen messze,
Hogy többé ne is láss.
Lopjon könyvet, írja a könnyeivel
Tele valaki más.

Lopok neked egy könyvet,
A lapjait teleírom,
A festék, ha megszárad
A kifakult papíron.
Akkor elmegyek innen végleg
Magammal viszlek téged
Oda, ahol többé soha
Senki el nem érhet.

Tudom, hogy hagynád,
Én addig szeretnélek,
Amíg mozogsz, amíg van benned élet
A véredben fürödnék,
Átvágnám a torkod,
Néznél rám, de nem értenéd a dolgot.

Lopok neked egy könyvet,
A lapjait teleírom,
A képeket kitépem,
Rajta lesznek a síron,
Amit kettőnknek ások,
Úgy, hogy ne lássák mások,
Mikor a szemedbe nézek,
Szúrok, aztán magammal végzek.

Tudom, hogy hagynád,
Én addig szeretnélek,
Amíg látnám, hogy van még benned élet
A véredben fürödnék,
Átvágnám a torkod,
Néznél rám, de nem értenéd a dolgot.
 

Nem elég, hogy az élet
Megnyomorított téged,
Nem elég, hogy az álom,
Nem jön, hiába várom.
Nem elég ez a test nekem,
Nem elég ez a lélek.
Nem elég, hogy megszülettem,
Még mindig élek.

Nem elég nekem, nem elég.
Nem, nem, nem, nem.
Nem elég nekem, nem elég.

Nem elég a kezdet,
Nem elég a vég.
Nem elég, hogy a talpamon állok,
Maradnom is kell még.
Én az ember, te az álomkép,
Egyikünknek el kell
Tűnnie innen mindenképp.

Nem elég nekem, nem elég.
Nem, nem, nem, nem.
Nem elég nekem, nem elég.
Ha kell, én mindent leteszek eléd.

Valahogy élek, valamit látok.
Attól félek, fog rajtam az átok.
Adj, ha kérek, gyere, ha várok,
Legyen köztünk híd, ne csak az árok.

Kapom a lapot, várom a Napot, lassan jön fel az égen.
Jön-megy a pénz, remeg a kéz, én itt ülök elég régen.
Ahhoz, hogy lássam, hogy el kell, hogy ássam a gyengébbik énem.
Ha a siker a cél, ha a hited a cél, nekem is el kell érnem.
A hajnali járat lesz a vészkijárat, ami elvezet erről a helyről.
A falon a kép és te valamiképp már hallottál is erről a fejről.
Én meg csak tátom a szám, elég kerek a szám, amit kifizetnének értem.
Annyi az üldöző, mintha bűnöző lennék, ezt én se értem.

Nincs minden hiába,
De ugyanabba a hibába,
Ne ess bele kétszer,
Mert rávisz újra a kényszer.

Milyen világ az, amit más jobban nem jellemez,
Mint egy dal, egy szar, egy szemétre való, mint mondjuk ez.

Kapom a lapot, várom a Napot, lassan jön fel az égen.
Jön-megy a pénz, remeg a kéz, én itt ülök elég régen.
Ahhoz, hogy lássam, hogy el kell, hogy ássam a gyengébbik énem.
Ha a siker a cél, ha a hited a cél, nekem is el kell érnem.

Nincs minden hiába,
De ugyanabba a hibába,
Te se ess bele kétszer,
Mert rávisz újra a kényszer.

Milyen világ az, amit más jobban nem jellemez,
Mint egy dal, egy szar, egy szemétre való, mint mondjuk ez.

Délben fel, K.V. kell, felhúrozva újra.
Kéne még, nincs elég, régi agyat cserélek újra.
Semmi gáz, ha van, pipázz, ne félj nem tévedtél.
A kívül szar is, lehet belül jó, ha már így lettél.

Szeress jól, hiányzol, nagyon jó, ha látlak.
Ez sebesség, de a vége hamarabb jön el, mint az átlag.
Semmi gáz, ha van, pipázz, ne félj nem tévedtél.
A kívül szar is, lehet belül jó, ha már így lettél.

Néha úgy hiányzik a marihuána,
Mint a hercegnőnek a Don Juan, ha
Az erkélyről a szemébe néz,
Vonzza, mint méhet a méz.
Meg az a srác, akit már te is láttál,
És tudtam jól, utálja magát,
De mégse hittem volna, hogy a végén
Előveszi a pisztolyát.

Ez csak egy egyszerű dal, semmit nem akar,
Néha ilyen is kell.
Ez csak egy egyszerű dal, semmit nem akar,
De ennél többet nem árulhatok el.

Valami szomorú dallam hangjai halkan
Kísértenek éjszakákon át.
Velem vannak és együtt
Dúdolgatjuk a halál dalát.
Hogy ez a szerelem nekem nem a május.
Én örülök, ha valahogy túlélem.
A szerelem csak egy rohadt mágus,
Ha elkapom, úgyis kiherélem.

Ez csak egy egyszerű dal, semmit nem akar,
Néha ilyen is kell.
Ez csak egy egyszerű dal, semmit nem akar,
De ennél többet nem árulhatok el.

Repülőgépek, óceánok,
A füvek, a fák, a mezők, a virágok,
A különös álmok, amiket látok,
Ha egyszer éjjel hiába vártok.

Ez csak egy egyszerű dal, semmit nem akar,
Néha ilyen is kell.
Ez csak egy egyszerű dal, semmit nem akar,
De ennél többet nem árulhatok el.

Mekkora bálvány, előtte az állvány, fogja a mikrofonját.
Remeg a drága, az alsónadrág a sarokba dobva rég.
Jó ez a lány, semmiben nincs hiány, gyere a karjaiddal fonj át.
Meleg a nyála, jó vagyok nála, pedig nagyon korcs keverék.

Nyitva az ajtó, bennem a hajtómű a fordulatszámot elérte.
Mondom a helyet, de most a múltkori helyett máshova menj el érte.
Aztán a cuccot hozd el, de rendesen oszd el, a szemetet ne én szívjam.
Befogom a számat, csak mondd a számot, ha kell, máskor is hívjam.

Ne félj, a torta meg lesz fűszerezve, csak legyen hozzá elég fű szerezve.
Hiába is mondanék neked mást.

Mekkora bálvány, előtte az állvány, fogja a mikrofonját.
Remeg a drága, az alsónadrág a sarokba dobva rég.
Nagyon léha, valami lé ha néha lecsúszik a torkán,
És úgy ragad magával, mint a legpusztítóbb orkán.

A torta meg lesz fűszerezve, csak legyen hozzá elég fű szerezve.
Hiába is mondanék neked mást.

Hidd el, én nem tehetek róla,
Így rakott le az a nyomorult gólya.
Hidd el, én nem tehetek róla,
Szétfeszít belül a rock'n'roll rugója.

Lement az utcára, nagyon egyedül volt,
Senkit nem kapott már régen.
Tele volt, mint egy csőre töltött colt,
Aztán egyedül élvezett fenn az égen.

És most itt áll,
Nem érdekli, hogy ittál,
Nem akar tudni róla,
Hogy van-e alattad Corolla,
Hogy van-e még benned élet.
A becsületed, mondd, kié lett,
Mennyit adnának érted?
Hülye vagy, az almát te kérted,
Hát most itt van az ideje,
Szenvedj!

Nyitom az ajtót, belép egy jó kis luk.
Remélem, szívós fajta.
Nekem is jól jönne most egy-két slukk,
Hogy könnyebben legyek túl rajta.

És most itt áll,
Nem érdekli, hogy itt áll
Előtte egy akkora fallosz,
Ami, ha odanyomná a falhoz,
Izzana tőle a vére,
Ugyanolyan, mint a nővére,
Oda enged magához,
Mint az őz a szarvasbikához
Jön, ha eljön az ideje.

Kap olyat, hogy szétmegy,
Elveszi az eszét,
Egy csík hófehér por,
Vagy valami szemét almabor.

Itt áll,
Nem érdekli, hogy ittál,
Nem akar tudni róla,
Hogy van-e alattad Corolla,
Hogy van-e még benned élet.
A becsületed, mondd, kié lett,
Mennyit adnának érted?
Hülye vagy, az almát te kérted,
Hát most itt van az ideje,
Szenvedj!

Mikor a srác a kulcsot a zárba rakja, ahogy részegen hazaér,
Magára húzza a hűtőt minden éjjel.
A tükör meg néma nem felel, néha reggel ha kérdezi,
Hogy mit kéne tenni ezzel a beteges szenvedéllyel.
Választ hiába vár, döntenie kéne már,
Valaki, ha megmutatná, hol a határ.

A számban nyál, az ütőeremben a vér,
Végzem a dolgomat, te meg majd eldöntöd, hogy mennyit ér.
A számban nyál, az ütőeremben a vér,
Ennyi a részem, annyi, amennyit ér.

Néha a pálinkától részeg, néha a fűtől kába,
Néha úgy érzi, tisztulnia kéne. 
Ha kell, elmegy Nazarethbe, vagy ha kell, elmegy Mekkába,
Csak tudná meg végre, melyik a jobbik éne.
Választ hiába vár, döntenie kéne már,
Valaki, ha megmutatná, hol a határ.

A számban nyál, az ütőeremben a vér,
Végzem a dolgomat, te meg majd eldöntöd, hogy mennyit ér.
A számban nyál, az ütőeremben a vér,
Ennyi a részem, annyi, amennyit ér.